Séramóra Karácsony- 1. állomás

Séramóra Karácsony

1. állomás

1. állomás

Barátok temploma

A QR-kód a Barátok temploma előtt, a Kálváriához legközelebb álló kandeláberen van.

Az állomás GPS koordinátái:

46°54’23.8″N 19°41’32.6″E

 

Kép forrása: FORTEPAN/FSZEK, Budapest Gyűjtemény, Sándor György

Szent Miklós

Kecskemét legrégebbi (14. századi eredetű), ma is álló épülete a Barátok temploma, más néven Szent Miklós-templom, ugyanis Kecskemét védőszentjének emelték. 

Szent Miklós Myra (Müra) város püspöke volt a 300-as évek elején, a katolikus és az ortodox egyház is szentként tiszteli. Szent Miklós Európa-szerte a kereskedővárosok védőszentje volt. Kecskemét legkorábbi ismert pecsétjén is az ő alakja látható.

Miklós püspök életéről több legenda maradt fenn – ezekből alakult ki a Mikulás személye. 

Mivel püspökként nagyobb vagyonnal rendelkezett, gyakran segített a rászorultakon. A három leány kiházasításának történetéből ered az “ajándékozó szentté” válása. Történt ugyanis, hogy egy elszegényedett nemesembernek három leánya volt, akiket hozomány híján nem tudott kiházasítani. Miklós elhatározta, hogy segít rajtuk, de szerénységből ezt titokban tartotta. Egy éjszaka arannyal teli erszényt dobott be a szegény ember ablakán, aki abból ki tudta házasítani a legidősebb leányát. A következő években úgyanígy tett, hogy a másik két leány is férjhez tudjon menni. De a harmadik alkalommal az apa kileste a jótevőt, és szerette volna Miklós püspöknek ezt meghálálni, aki azt mondta, hogy csak Istennek tartoznak hálával és köszönettel.

Kép forrása: FORTEPAN/Kővári Brigitta
Kép forrása: FORTEPAN/ Hámori Gyula

A gyermekek megajándékozásának szokása előbb Szent Miklós napján (december 6-án), majd a karácsonyi ajándékozással kapcsolódott össze. A középkorban is létezett karácsonyi ajándékozás, de akkor elsősorban a szegényeknek gyűjtött adományokból állt.

A 19. századra azonban visszatért a Miklós-naphoz kötődő ajándék átadás is a karácsonyi mellett. A szláv eredetű Mikulás szó először 1856-ban fordult elő hazánkban, és a hozzá kapcsolódó szokások sem sokkal korábbiak. 

(Forrás: Tészabó Júlia: Karácsony. Magyar hagyományok. Kossuth Kiadó, 103-107.)

Rejtvény:

Kecskemét legkorábbi ismert pecsétjén is Szent Miklós alakja látható. Püspöki pásztorbotja alján egy kecskefejjel ábrázolták. A főtéren legalább két helyen felbukkan ez a pecsét!  Megtaláljátok-e?

– A Barátok templomának előterében a pecsét alapján készült ólomüveg-ablakot?

– A Luther-palota átjárójával szemben a főtéren, a kövezetbe beépített kőlapon? (A séta egy másik állomása közel esik hozzá, akkor is megnézhetitek, ha ott jártok!)

Várunk a következő állomáson!