A kecskeméti nő – extra

Nem volt még elég? - EXTRA

A kecskeméti nő

Bábák és szülésznők

Az egyik legkorábbi választott (a feleség és családanya szerepeken túlmutató), szinte kizárólag nők által gyakorolt hivatás a szüléskísérés, a bábaság. A bábák a várandósság, a szülés és gyermekágy körüli alapvető segítségnyújtásban jeleskedtek, noha legtöbbször nem részesültek orvosi képzésben, elláthatták munkájukat rátermettségükkel, gyakorlatban szerzett tapasztalataik alapján is. 

A bába feladata elsősorban a szülés folyamatának felügyelete volt. Ez leggyakrabban a szülő nő otthonában történt, ahova akár hóban, fagyban, akár 40 fokban, akár az éjszaka közepén, úttalan utakon el kellett jutnia, ha hívták. A vajúdást a has masszírozásával és különböző gyakorlati tanácsokkal segítette. A szüléskor a bába beavatkozásokat nem végezhetett, de zsiradékkal megkent kezével óvhatta a gátat, illetve segíthette a magzat fejének megszületését. Komplikációk esetén azonnal orvost kellett hívnia még akkor is, ha ezt a szülő nő vagy a családja ellenezte.

A legelső (1515-ös kiadású) bábáknak szóló kézikönyv illusztrációja egy szülőszéken vajúdó nőt és az őt segítőket ábrázolja. (Forrás: Wikipedia)

A bába az anya ellátását követően fürösztötte meg a gyermeket, tiszta ruhát adott rá, és szorosan bepólyálta. Ágyneműt cserélt, az anyát is tiszta ruhába öltöztette, majd segített a „boldogasszony ágya” vagy „sátoros ágy” felszerelésében. Ez egy díszes lepedőkkel, baldachinszerűen körülvett ágy, amelyben az anya és az újszülött gyermek pihent.

A hazai szülészet és bába-ellátottság a felvilágosodás egészségügyi reformtörekvéseinek hatására nagy változásokon ment keresztül. A 18. század végétől megjelent az egyetemi bábakurzusokon oklevelet szerzett, úgynevezett okleveles bábák szűk rétege, akik korszerűbb, intézményes képzést kaptak, de nem egyetemi képzést és diplomát. Később, a 19. század második felében létrehozták az ún. másodrendű bábaképzőket, ahol 1,5 – 6 hónapos tanfolyamokon képezték ki az asszonyokat. Ők voltak a cédulás bábák. Mellettük nagy számban dolgoztak a “csak” tapasztalattal rendelkező, de nagyon ügyes parasztbábák, akiknél a szülés körüli rítusok és hagyományok sokszor előnyt élveztek. 

Noha a csecsemőhalandóság a 19. század végéig nagy volt, ám ez nem feltétlenül a bábák esetleges tudatlanságával, képzetlenségével állt kizárólag összefüggésben, legalább annyira közrejátszottak a korabeli higéniai viszonyok, az akkor gyógyíthatatlan gyermekbetegségek, járványok és az orvoshiány is. (Forrás: Deáky Zita – Krász Lilla: Minden dolgok kezdete – A szülés kultúrtörténete Magyarországon (XVI–XX. század). Századvég Alapítvány, Budapest, 2005; Borbély Judit: A bábaság története Magyarországon a 18. század végétől a 20. Század közepéig. https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/muzeumok/mamutt_evkonyv_11/pages/019_a_babasag.htm)

Egy 20. század eleji bábatáska tartalma a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyűjteményéből. (Forrás: http://archiv.magyarmuzeumok.hu/targy/2709_egy_baba_hagyateka

A szülészet specialistái Kecskeméten is a bábák voltak a kezdetektől egészen a 20. század közepéig. 1766-ban 5 bábát tartottak nyilván a városban: „Berecz Erzsébet, Kovács Pál özvegye, ki […] mesterséget az napátul [anyósától] tanulta. Lakin Jakabné hites kötelesség által gyakorol. Senki által mesterségre nem examináltatott. Tót Dorkó Julis Kis Jánosné nem is tanulta senkitül a mesterséget, csak maga lett tapasztalataibul. Bácsi Jánosné Pap Judit és Tót Jánosné Tót Judit senki által nem examináltatott.”

1746-ban 6 bába működött Kecskeméten, 1898-ban a város belterületén 2, a külterületen 10 hatósági bábát foglalkoztatott. 1922-ben név szerint említettek […] 11 hatósági bábát (10-et külterületen) és mellettük 48 szülésznőt. 1935-ben 13 hatósági bába és 34 szülésznő dolgozott Kecskeméten.

A bábák hitet tettek mesterségükre, ennek a bábaeskünek a szövege fennmaradt a Kecskeméti Levéltárban 1769-ből.
“4.) Személyválogatás nélkül, amidőn hivattatik mind szegényhez, mind gazdaghoz elmegyen, mindezeknek tehetsége szerint egyaránt szolgál.
5.) A részegeskedéssel és bűbájossággal békét hagy.”
(Idézi: Mészáros Ágnes: Gyógyászat, gyógyítás, babona Katona József korában. in: Hírös Históriák 2017. nyár)

Ennek a bábaeskünek a részlete is rávilágít a bábák kettős megítélésére. Tevékenységüket egyrészt a bűbájosággal és babonassággal is összefüggésbe hozták, másrészt viszont – mint ahogy a következő 1790-es kunszentmiklósi esetből látszódik – a törvényszék szakértőként hallgatta meg őket. Ugyanis „Paksi Éva ifjú Paksi Pálnak Leánya gyanuságba esvén arról mintha viselős volna, Dani Ferenczné Bába kezére bizattatott megvizsgálás végett ki is jó lelkiismerettel azt vallotta, hogy a Leányban a viselősségnek semmi jelét nem tapasztalta”.  Tehát mintegy hivatalos véleményt kértek a bábától, akinek a vizsgálatról a tanács előtt kellett vallania. (Forrás: Illyés Bálint —Jakab László: Kunszentmiklós egészségügye a XVIII—XIX. században. in: Bács-Kiskun megye múltjából IV. – Egészségügy)

Szintén Kunszentmiklósról tudjuk, hogy a város bábájának javadalma 1830 körül: 100 váltó forint, 200 kéve gaz fűtőnek, lakás (ill. helyette 20 forint).

Ám nemcsak a szülés körüli egészségügyi feladatokat kellett ellátniuk a bábáknak. Ha az újszülött annyira gyenge volt vagy halva született, akkor maga a bába is megkeresztelhette, hogy megszentelt földbe temethessék el. Ezt szükségkeresztelésnek hívták.

Ferenczy Ida – ami a sétából kimaradt

Műtermi fénykép Ferenczy Idáról 1898 körül. (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum)

Ahogy említettük, Ferenczy Ida felolvasónői, gazdasági vezetői és diplomáciai feladatai mellett sem feledkezett meg szülővárosáról, Kecskemétről. Az I. világháború idején is rendszeresen adományozott különböző kecskeméti jótékonysági egyesületeknek, a Kada Gyermekotthonnak, a Hadsegélyező Bizottmánynak. Kecskeméti vagyonkezelője (aki például földjeinek kiadásáért felelt), azonban aggódott, hogy az adakozással a saját financiális helyzetét is veszélybe sodorja. Ferenczy Ida azonban megnyugtatta az illetőt, hogy „ne aggódjék az ő vagyoni mérlegének netáni megbillenése miatt, mert ő a háború ideje alatt színházba nem jár, fogatot nem tart és sok mindentől megtagadja magát, csakhogy a sok nyomoron enyhíthessen”. (Idézi: Péterné Fehér Mária: Ferenczy Ida “jelenléte” az egykori Kecskemét mindennapjaiban. https://hiros.hu/kultura/hiros-historiak/ferenczy-ida-jelenlete–az-egykori-kecskemet-mindennapjaiban

Calico-bál – buli a nőegyletben

A nőegyletek adománygyűjtő alkalmaik több funkciót is betöltöttek. Azon túl, hogy a rászorulók számára itt gyűjtötték össze az anyagi támogatást, kétségkívül a szórakozás iránti igényt is kiszolgálták. A ki mit viselt, kivel érkezett és kivel távozott örök kérdéseit is megválaszolhatták ezeken a jótékony eseményeken. Ezek egyik típusa a jelmezbál volt, aminek egyik változata a Calico. A calico egy bizonyos fajtájú pamut szövet/könyvkötő vászon, amit nagy mennyiségben, olcsón tudtak beszerezni. Az ilyen típusú eseményekre mindenkinek ebbe a mintás anyagba kellett öltöznie – biztosan látványos volt a sok egyforma jelmez. (Ezzel az a kereskedő is jól járt, akitől a teljes társaság megvásárolta az anyagot.)

Egy 1895-ben megrendezett Calico-bálról találtunk leírást:

“Calicó-bál. A kecskeméti jótékony nőegylet farsang záró álarcos calicó-bálja napról napra nagyobb érdeklődésnek. A rendezőség azon fáradozik, hogy a höl­gyek mindannyian egyforma színű és lehe­tőleg rokonszabású karton vagy szövet- 1 dominóban jelenjenek meg. Az ilyen mulat­ságnak igen nagy előnye éppen a ruhák olcsó előállításából kifolyólag — a tömeges megjelenés s igy fesztelen jókedv. Mint halljuk, az estély napja farsang hétfőjére, f. hó 25-re van megállapítva.”

(Kecskeméti Lapok, 1895-02-10 / 6. szám, 2.o.)

Igaz nem Calico, de jelmezbál 1906-ban (Kép forrása: Fortepan / Fortepan)

Női munkavállalás a századfordulón

Kétségtelen, hogy az első világháború lesz az igazi paradigmaváltás a nők munkavállalásának szempontjából, illetve ez az időszak az, ami az önálló egzisztencia megteremtéséhez megnyitja az utat, de a dolgozó nő korábban sem volt fehér holló. A jelenségről Tábori Kornél (aki a magyar bűnügyi újságírás alfája) meglátásait idézzük. A cikk nem reprezentatív felmérés eredménye, de mindenképpen érdekes meglátásokat közöl.

Tábori Kornél: A Kenyérkereső nők — A társadalom mint uzsorás. — 

Miből és hogyan élnek, mennyit keresnek (Budapesten azok a nők, akik kenyérkeresetre vannak utalva? Erre a kérdésre akarunk részletesebben felelni.

Budapest női lakosságának több mint a fele a maga kezének munkájából él, sőt a dolgozó nők negyedrésze önállóan tartja el egész család-át. Ez pedig óriási dolog, mert sehol a világon nem fizetik oly rosszul a női munkát, mint itt, ahol — bizonyos határon túl — egyenesen lenézik a női nem képviselőit, amiért nehéz, becsületes munkával keresik meg a mindennapra valót.

Az egyik ok a lenézésre az a tetszetős frázis, mely szerint a nőre, mint feleségre és család-anyára várnak a legszebb kötelességek. Csakhogy•ennek a “paradicsom”-nak az utja mindinkább elzáródik a nők előtt s azok közt is, akik férjhez mehetnek, egyre többen akadnak olyanok, akik rá vannak utalva a kenyérkeresetre. Három népes kategóriába sorozzuk a kenyér-kereső nőket, aminthogy a társadalmi felfogás is ennyi élesen elválasztott kasztra osztja fel őket.

Az előkelők.

A legelső kasztba azok a nők tartoznak, a kiknek munkája az általános felfogás szerint nem szégyen, de talán épp azért kuriózumi-számba megy még Budapesten.

Ezek elsősorban a diplomás nők, másodsorban az író-, festő- és szobrásznők. A színésznőkről majd külön szólunk. A diplomás nők nálunk még aránylag keveset keresnek, átlag kevesebbet, mint a másik két kategóriába valók. Egy-kétezer koronánál több jövedelme jóformán egyiknek sincs. Legtöbbet még dr. gróf Hugonnay Vilma orvosnő keres, akinek elég régi prakszisa van már. A férfiakéval egyenlő rangú és értékű munkával keresi a kenyerét dr. Genersich Margit, dr. Königsberg Lea, dr. Rácz Hanna stb.

Az úgynevezett előkelők közül az irodalommal foglalkozók keresnek legtöbbet. Igaz, hogy aránylag kevesen vannak. Nem egy család megélhetne abból, amit Beniczkyné-Bajza Lenke kapott a regényeiért. Csinos összeget keres Tutsek Anna, Lux Terka, Nogáll Janka, Szikra (gróf Teleki Sándorné), Sárosy Bella, Lónyay Sándorné és Erdős Renée is. Tisztán hírlapírói munkából, mint napilap belső munkatársa, tudtunkkal egyetlen nő tartja el magát: özvegy Zempléni P. Gyuláné. Valamennyi többet keres kétezer koronánál, de van, aki tízezret is kapott egy-egy évben.

A festő- és szobrásznők nálunk nagyon kevesen vannak és keveset keresnek. Legjelentékenyebb jövedelmű köztük Lvow herczegné, született Parlaghy Vilma, aki azonban csak rövid ideig élt Budapesten s idejének nagyrészét Berlinben tölti. Hivatalban eddig egyetlen nő sem ért el valóban előkelő pozíciót; ezt a férfiak foglalják le még mindig a maguk számára.

A színésznők.

Thália papnőinek a száma oly nagy s foglalkozásuk annyira különleges, hogy czélszerübb egészen kiszakasztanunk őket a dolgozó nők sorából. A színésznőket nálunk kitűnően fizetik, akár-hánynak a jövedelmét megirigyelhetik a miniszterek is. Legtöbbet nem az. énekesnők kapnak, mint külföldön mindenütt, hanem azok, akik többnyire a lábukkal énekelnek és a hangjukkal játszanak : az operett-primadonnák. Sokáig Küry Klára foglalta el köztük az első helyet; vendégszereplésekkel és az u. n. tulföllépti díjakkal együtt csaknem ötvenezer korona volt több szezonon át a jövedelme. Utána Fedák Sári következett, aki a Bob herczeg, János vitéz, a Leányka és a Rab Mátyás czimü darabok előadásai révén Kürynél is sokkal többet szerzett, amennyiről csak álmodtak a régi primadonnák, Pálmai Ilka, Hegyi Aranka. Rengeteg sokat keresnek az operaénekesnők is; húszezer koronánál többet vagy hatan kapnak. Legjobban Vasquez grófnőt és Krammer Terézt fizetik, ujabban pedig Szoyert és Szamosit.

Az ország legkiválóbb két színésznője, Blaha Lujza és Jászai Mari fizetés dolgában csak a kilencedik és tizedik helyen vannak. A társalgó-színésznők közt nagy jövedelmű: P. Márkus Emilia, Sz. Varsányi Irén, Török Irma, Csillag Teréz s még öten-hatan. Másodrangú színésznő két-ötezer korona fizetést huz Budapesten. Az u. n. segéd-színésznők két-háromezer koronáig vihetik föl. Legtöbbjük nyomorog, ha férje, vagy — barátja nincs. 

A női kórista, statiszta — ha becsületes — rosszabb helyzetben él, mint a legutolsó munkás-nő. Van nálunk nem egy színház, ahol húsz-harminc korona a karhölgyek havi fizetése. Az öreg, jobb hangú kap nyolczvanat-százat. Sokszor a fizetés nagyrészét rávonják, sőt ráfizet a büntetés-díjakkal. Mert nyomban fölírja az árgusszemű rendező és ügyelő, ha valami hibát követ el. Akadt olyan szinház is, amelyben a karhölgyek jövedelme mindössze tizenöt koronát tett ki.

Az intelligens osztály.

Intelligens kenyérkeresőknek nevezzük azokat, akik szellemi, de azért — mindig a társadalmi felfogást veszszük alapul — nem «előkelő» munkával keresik meg a mindennapi kenyerüket. Ilyenek a tanítónők, a posta, a vasút, a különböző irodák alkalmazottai. Ezek sokkal többen vannak, mint az eddig említettek összevéve.

Aránylag ezeknek van a legrosszabb helyzetük. Nem szervezkednek, nem tesznek közös erővel semmit a sorsuk javítására. Apjuk hivatalnok, kereskedő, iparos, vagy elszegényedett, de előkelő katonatiszt, vagy más ur. A «jobb családok» leányai egyre inkább rá vannak szorulva, hogy kenyeret keressenek, egyre nehezebben sikerül a házasság révén levenni eltartásuk terhét a szüleik válláról. Bekerülnek a hivatalokba, amelyekben rettenetesen kihasználják őket. A nő olcsóbb s bizonyos munkáknál használhatóbb erő, mint a férfi.

A világban, a hivatalban úrinő az ilyen hivatalnoknő. De tudatára jöhet sorsa nyomorúságának aztán, amikor megkapja elsején negyven-nyolczvan korona fizetését. Kevés ez még akkor is, hogy ha egyedül van. Hátha még özvegy anyját, kis testvéreit is el kell tartania!

Lássuk először az államiakat, a legutóbbi hivatalos statisztikai adatok alapján.

Az oktatásügy terén, mint tanítónő a fővárosban ezernél több nő működik. A legnagyobb fizetés négyezer korona, de ez ritkaság, nincs tiz ilyen. Átlagos fizetésük havi hetven korona. Az államvasutak több száz nőalkalmazottjának sincs jobb dolga. Az átlagos fizetés sehol félannyi sincs, mint a férfiaknál.

De még ennél is kevesebbet keresnek az egyes gyárakban, üzleti irodákban alkalmazott hivatalnokok, akiknek száma a legtekintélyesebb. Még a gyári irodákban kapnak legtöbbet. Százan lehetnek, akik kétezer koronánál többet kapnak. De viszont ötezernél nagyobb azoknak a száma, akiknek havonként hatvan koronánál kevesebb s köztük háromszáznak még negyven koronánál is kisebb a fizetése. Ha pedig valamelyik főnöknek nem tetézik — vagy sokszor éppen, mert tetszik — az orruk, akkor kénytelenek elhagyni az állást.

Hasonló, sokszor bizonytalanabb viszonyok közt élnek azok a házitanítónők, bonne-ok, zongora tanítónők, akik nem az állam, főváros, vagy valamely egyházközség alkalmazásában vannak. 

Az ipari munkásnők.

Elérkeztünk a harmadik kaszthoz, a legnépesebbhez. Ez a «közönséges» munkásnőké, akik gyárban-boltban, a szó szoros értelmében vett nehéz testi munkával keresik a kenyérre valót.

A hivatalos üzemi és munkás-statisztika is elismeri, hogy a női munkaerő a gyárakban általában véve nagyon alacsony díjazásban részesül s az alacsony munkabér teszi sok iparágban keresetté a női munkást. Tavaly például a munkásnők legnagyobb részének (60—72 százaléknak) tiz koronánál kevesebb heti bére volt, amikor ugyanebben a csoportban a férfi munkásoknak csupán 18 perczentje fordult elő. Ha a statisztikából a tíz koronánál kevesebb s a tíz-tizennégy korona hetikeresetű csoportokat összefoglaljuk : az tűnik ki, hogy a munkások 82.59 százaléka, a férfimunkásoknak pedig 42.2 százaléka hetenkint tizennégy koronát meg nem haladó összeget keres. A husz koronát meghaladó heti-kereset a női munkások körében már ritka eset s csupán az összes női munkások, 0.82 perczentjénél található. Egyetlen százalék sincs ! S ezt hivatalos személy, Farkas Ferencz miniszteri titkár írja, hivatalos jelentésben.

De még az említett nyomorúságos béreket sem adják ki egészen. A betegsegitő pénztári és baleset-biztosítási díjakon kívül kétezer munkásnőnek zene-iskola- és templom-illeték czímén vonnak le kisebb-nagyobb összegeket, ahelyett, hogy ezeket a munka-adók fizetnék.

Részletezzük kissé az egyes szakmákat. Az építkezéseknél és műlakatosgyárakban egy nő sem volt, aki hetenkint tiz koronánál többet keresett. A gépkazán-, fegyver-, vagon- és hajó-gyárakban tiz koronánál kevesebbet kapott 51.19°/o. Tizennégynél kevesebbet: 40.5 %. Czement- és téglagyárakban még rosszabb a helyzet. Játékáru-, bot- és fadiszmű-gyárakban tiz koronánál kevesebbet 91%, tizennégy koronánál többet 0.05% kapott. Ilyenek a viszonyok a bőrgyárakban, a len-, kender-, pamut-és jutafonó-szövőiparban, a kékfestő-gyárakban, a malmokban és czukorgyárakban. Legtöbb nő a dohánygyárakban dolgozik. Ahol száz férfi van, ott ezerhétszáz a nő : ilyen az arány. Tiz koronánál kevesebb munkabért kapott az összes dohánygyári munkásnők közül 11.467 (70.73 száza-lék.) Husz-harmincz koronát kapott mindössze 7 nő (0.04%.)

Nagyon sok nő van még a nyomdákban is. Ezekben van aránylag legjobb dolguk : 51.9 perczentjük keresett tiz koronánál kevesebbet heten-kint.

Aránylag tűrhető sorsuk van még a szabónőknek, a virágkészitő-, a fűző- és kalaposműhelyekben alkalmazott nőknek.

Harcz a jövőért.

A női munkásság keresetéről szólva, beszélnünk kell a szervezkedése módjáról is. A sokat emlegetett nőkérdés ma már elsősorban akörül forog, hogy a nőmunkások bére megfelelő legyen a munka értékének. Hogy a nők választók és választhatók legyenek, hogy bejussanak az Akadémiába stb., — azt tíz-húsz év múlva is el lehet intézni. Ez nem olyan sürgős, mint az, hogy a női munkát — egyenlő minőség mellett — ne fizessék ezentúl 30 vagy 50 százalékkal olcsóbban.

Hogy ezt elérjék, arra persze a nők is a szervezkedésben, a jövőért való harczban találják meg a leginkább czélravezető utat-módot. Ma már több nőegyesület van Budapesten, a melynek a kereset- vagy legalább helyzetjavitás egyik czélja. Ilyen a Nőtisztviselők Országos Egyesülete, a Feministák Egyesülete, a Mártha Egyesület, a Női Munkát Értékesítő Klotild Egyesület stb.

De mindezek nagyon keveset értek el eddig. Hasonlíthatatlanul különb eredménnyel működnek a munkás-szervezetek, amely sztrájk szervezésétől sem riadnak vissza. Ezeknek tagjai mind szoczialisták. És a főnökök tábora mind gyakrabban kénytelen konstatálni, hogy a szocziáldemokrata párt veszedelmes komolysággal foglalkozik a nőkérdéssel.

Az ipari, gyári munkásnők nagyon sokat javitottak helyzetükön a legutóbbi években s a SZÍVÓS szervezkedés révén egy deczennium után bizonyára óriási, jótékony változásokat észlelhetünk majd a kereseti viszonyaikban. Kevésbé remélhetik ezt az «intelligens munkásnők», akiknek egységes szervezését nagyon sokféle körülmény akadályozza. 

(Tolnai Világlapja, 1907. április-június (7. évfolyam, 15–26. szám)1907-06-02 / 23. szám)

Hugonnay Vilma, az előkelő diplomás - Tábori szerint

Blau Ilona, a divatárusnő

Az első világháborút követően nem volt ritka, ha egy nő saját magának akarta megteremteni fenntartani magát, megteremteni önálló egzisztenciáját. Vonzó alternatívának számított egy saját üzlet nyitása és működtetése. Ennek a pályának kiváló képviselőjének számított Blau Ilona, akinek a Nagykőrösi utcán volt üzlete.

Blau Ilona 1900-ben született Kecskeméten és 1926-ban már meg is nyitotta a Nagykőrösi és Wesselényi utca sarkán harisnya- és illatszerüzletét, amelyet közel két évtizedig vezetett.

Bár 1931-ben hozzáment Dezsőffi Istvánhoz, mégsem férjezett nevén folytatta vállalkozását, hanem megtartotta leánykori nevét – szinte brandként.

Gyakran hirdetett a helyi újságokban, sokszor ajánlott fel árukészletéből különböző vonzó nyereményeket a társasági lapok nyereményjátékaira.

Az országos sajtóba 1943-ban került, mikor tiltott áruhalmozás miatt bíróság elé állították. Bejelentés miatt egy álruhás detektív inkognitóban szeretett volna harisnyát vásárolni Blau Ilonánál, azonban nem kapott, hiába sugallta, hogy tudja, ott hozzáférhető. (Háborús években járunk, áruhiány van, békebeli minőségű áru már nem alapvetés az üzletekben.) Ekkor leleplezte magát és értesülései alapján házkutatást rendelt el. A kirakati installáció közé rejtve közel 1500 pár békebeli anyagból készült harisnyát talált, ami elkobzott, Blau Ilonát pedig megvádolta, feljelentette tiltott áruhalmozásért. Végül a bíróság több ezer pengő büntetésre megfizetésére ítélte.

Nők a piacon

A sétán említett gyümölcsfeldolgozásban kulcsfontosságú nőkről néhány képkocka egy 1932-es filmhíradóból.

Köszönjük, hogy velünk séramóráltál!

Ha érdekelnek további sétáink, átnavigálunk honlapunkra: