Női munkavállalás a századfordulón

Kétségtelen, hogy az első világháború lesz az igazi paradigmaváltás a nők munkavállalásának szempontjából, illetve ez az időszak az, ami az önálló egzisztencia megteremtéséhez megnyitja az utat, de a dolgozó nő korábban sem volt fehér holló. A jelenségről Tábori Kornél (aki a magyar bűnügyi újságírás alfája) meglátásait idézzük. A cikk nem reprezentatív felmérés eredménye, de mindenképpen érdekes meglátásokat közöl.

Tábori Kornél: A Kenyérkereső nők — A társadalom mint uzsorás. — 

Miből és hogyan élnek, mennyit keresnek (Budapesten azok a nők, akik kenyérkeresetre vannak utalva? Erre a kérdésre akarunk részletesebben felelni.

Budapest női lakosságának több mint a fele a maga kezének munkájából él, sőt a dolgozó nők negyedrésze önállóan tartja el egész család-át. Ez pedig óriási dolog, mert sehol a világon nem fizetik oly rosszul a női munkát, mint itt, ahol — bizonyos határon túl — egyenesen lenézik a női nem képviselőit, amiért nehéz, becsületes munkával keresik meg a mindennapra valót.

Az egyik ok a lenézésre az a tetszetős frázis, mely szerint a nőre, mint feleségre és család-anyára várnak a legszebb kötelességek. Csakhogy•ennek a “paradicsom”-nak az utja mindinkább elzáródik a nők előtt s azok közt is, akik férjhez mehetnek, egyre többen akadnak olyanok, akik rá vannak utalva a kenyérkeresetre. Három népes kategóriába sorozzuk a kenyér-kereső nőket, aminthogy a társadalmi felfogás is ennyi élesen elválasztott kasztra osztja fel őket.

Az előkelők.

A legelső kasztba azok a nők tartoznak, a kiknek munkája az általános felfogás szerint nem szégyen, de talán épp azért kuriózumi-számba megy még Budapesten.

Ezek elsősorban a diplomás nők, másodsorban az író-, festő- és szobrásznők. A színésznőkről majd külön szólunk. A diplomás nők nálunk még aránylag keveset keresnek, átlag kevesebbet, mint a másik két kategóriába valók. Egy-kétezer koronánál több jövedelme jóformán egyiknek sincs. Legtöbbet még dr. gróf Hugonnay Vilma orvosnő keres, akinek elég régi prakszisa van már. A férfiakéval egyenlő rangú és értékű munkával keresi a kenyerét dr. Genersich Margit, dr. Königsberg Lea, dr. Rácz Hanna stb.

Az úgynevezett előkelők közül az irodalommal foglalkozók keresnek legtöbbet. Igaz, hogy aránylag kevesen vannak. Nem egy család megélhetne abból, amit Beniczkyné-Bajza Lenke kapott a regényeiért. Csinos összeget keres Tutsek Anna, Lux Terka, Nogáll Janka, Szikra (gróf Teleki Sándorné), Sárosy Bella, Lónyay Sándorné és Erdős Renée is. Tisztán hírlapírói munkából, mint napilap belső munkatársa, tudtunkkal egyetlen nő tartja el magát: özvegy Zempléni P. Gyuláné. Valamennyi többet keres kétezer koronánál, de van, aki tízezret is kapott egy-egy évben.

A festő- és szobrásznők nálunk nagyon kevesen vannak és keveset keresnek. Legjelentékenyebb jövedelmű köztük Lvow herczegné, született Parlaghy Vilma, aki azonban csak rövid ideig élt Budapesten s idejének nagyrészét Berlinben tölti. Hivatalban eddig egyetlen nő sem ért el valóban előkelő pozíciót; ezt a férfiak foglalják le még mindig a maguk számára.

A színésznők.

Thália papnőinek a száma oly nagy s foglalkozásuk annyira különleges, hogy czélszerübb egészen kiszakasztanunk őket a dolgozó nők sorából. A színésznőket nálunk kitűnően fizetik, akár-hánynak a jövedelmét megirigyelhetik a miniszterek is. Legtöbbet nem az. énekesnők kapnak, mint külföldön mindenütt, hanem azok, akik többnyire a lábukkal énekelnek és a hangjukkal játszanak : az operett-primadonnák. Sokáig Küry Klára foglalta el köztük az első helyet; vendégszereplésekkel és az u. n. tulföllépti díjakkal együtt csaknem ötvenezer korona volt több szezonon át a jövedelme. Utána Fedák Sári következett, aki a Bob herczeg, János vitéz, a Leányka és a Rab Mátyás czimü darabok előadásai révén Kürynél is sokkal többet szerzett, amennyiről csak álmodtak a régi primadonnák, Pálmai Ilka, Hegyi Aranka. Rengeteg sokat keresnek az operaénekesnők is; húszezer koronánál többet vagy hatan kapnak. Legjobban Vasquez grófnőt és Krammer Terézt fizetik, ujabban pedig Szoyert és Szamosit.

Az ország legkiválóbb két színésznője, Blaha Lujza és Jászai Mari fizetés dolgában csak a kilencedik és tizedik helyen vannak. A társalgó-színésznők közt nagy jövedelmű: P. Márkus Emilia, Sz. Varsányi Irén, Török Irma, Csillag Teréz s még öten-hatan. Másodrangú színésznő két-ötezer korona fizetést huz Budapesten. Az u. n. segéd-színésznők két-háromezer koronáig vihetik föl. Legtöbbjük nyomorog, ha férje, vagy — barátja nincs. 

A női kórista, statiszta — ha becsületes — rosszabb helyzetben él, mint a legutolsó munkás-nő. Van nálunk nem egy színház, ahol húsz-harminc korona a karhölgyek havi fizetése. Az öreg, jobb hangú kap nyolczvanat-százat. Sokszor a fizetés nagyrészét rávonják, sőt ráfizet a büntetés-díjakkal. Mert nyomban fölírja az árgusszemű rendező és ügyelő, ha valami hibát követ el. Akadt olyan szinház is, amelyben a karhölgyek jövedelme mindössze tizenöt koronát tett ki.

Az intelligens osztály.

Intelligens kenyérkeresőknek nevezzük azokat, akik szellemi, de azért — mindig a társadalmi felfogást veszszük alapul — nem «előkelő» munkával keresik meg a mindennapi kenyerüket. Ilyenek a tanítónők, a posta, a vasút, a különböző irodák alkalmazottai. Ezek sokkal többen vannak, mint az eddig említettek összevéve.

Aránylag ezeknek van a legrosszabb helyzetük. Nem szervezkednek, nem tesznek közös erővel semmit a sorsuk javítására. Apjuk hivatalnok, kereskedő, iparos, vagy elszegényedett, de előkelő katonatiszt, vagy más ur. A «jobb családok» leányai egyre inkább rá vannak szorulva, hogy kenyeret keressenek, egyre nehezebben sikerül a házasság révén levenni eltartásuk terhét a szüleik válláról. Bekerülnek a hivatalokba, amelyekben rettenetesen kihasználják őket. A nő olcsóbb s bizonyos munkáknál használhatóbb erő, mint a férfi.

A világban, a hivatalban úrinő az ilyen hivatalnoknő. De tudatára jöhet sorsa nyomorúságának aztán, amikor megkapja elsején negyven-nyolczvan korona fizetését. Kevés ez még akkor is, hogy ha egyedül van. Hátha még özvegy anyját, kis testvéreit is el kell tartania!

Lássuk először az államiakat, a legutóbbi hivatalos statisztikai adatok alapján.

Az oktatásügy terén, mint tanítónő a fővárosban ezernél több nő működik. A legnagyobb fizetés négyezer korona, de ez ritkaság, nincs tiz ilyen. Átlagos fizetésük havi hetven korona. Az államvasutak több száz nőalkalmazottjának sincs jobb dolga. Az átlagos fizetés sehol félannyi sincs, mint a férfiaknál.

De még ennél is kevesebbet keresnek az egyes gyárakban, üzleti irodákban alkalmazott hivatalnokok, akiknek száma a legtekintélyesebb. Még a gyári irodákban kapnak legtöbbet. Százan lehetnek, akik kétezer koronánál többet kapnak. De viszont ötezernél nagyobb azoknak a száma, akiknek havonként hatvan koronánál kevesebb s köztük háromszáznak még negyven koronánál is kisebb a fizetése. Ha pedig valamelyik főnöknek nem tetézik — vagy sokszor éppen, mert tetszik — az orruk, akkor kénytelenek elhagyni az állást.

Hasonló, sokszor bizonytalanabb viszonyok közt élnek azok a házitanítónők, bonne-ok, zongora tanítónők, akik nem az állam, főváros, vagy valamely egyházközség alkalmazásában vannak. 

Az ipari munkásnők.

Elérkeztünk a harmadik kaszthoz, a legnépesebbhez. Ez a «közönséges» munkásnőké, akik gyárban-boltban, a szó szoros értelmében vett nehéz testi munkával keresik a kenyérre valót.

A hivatalos üzemi és munkás-statisztika is elismeri, hogy a női munkaerő a gyárakban általában véve nagyon alacsony díjazásban részesül s az alacsony munkabér teszi sok iparágban keresetté a női munkást. Tavaly például a munkásnők legnagyobb részének (60—72 százaléknak) tiz koronánál kevesebb heti bére volt, amikor ugyanebben a csoportban a férfi munkásoknak csupán 18 perczentje fordult elő. Ha a statisztikából a tíz koronánál kevesebb s a tíz-tizennégy korona hetikeresetű csoportokat összefoglaljuk : az tűnik ki, hogy a munkások 82.59 százaléka, a férfimunkásoknak pedig 42.2 százaléka hetenkint tizennégy koronát meg nem haladó összeget keres. A husz koronát meghaladó heti-kereset a női munkások körében már ritka eset s csupán az összes női munkások, 0.82 perczentjénél található. Egyetlen százalék sincs ! S ezt hivatalos személy, Farkas Ferencz miniszteri titkár írja, hivatalos jelentésben.

De még az említett nyomorúságos béreket sem adják ki egészen. A betegsegitő pénztári és baleset-biztosítási díjakon kívül kétezer munkásnőnek zene-iskola- és templom-illeték czímén vonnak le kisebb-nagyobb összegeket, ahelyett, hogy ezeket a munka-adók fizetnék.

Részletezzük kissé az egyes szakmákat. Az építkezéseknél és műlakatosgyárakban egy nő sem volt, aki hetenkint tiz koronánál többet keresett. A gépkazán-, fegyver-, vagon- és hajó-gyárakban tiz koronánál kevesebbet kapott 51.19°/o. Tizennégynél kevesebbet: 40.5 %. Czement- és téglagyárakban még rosszabb a helyzet. Játékáru-, bot- és fadiszmű-gyárakban tiz koronánál kevesebbet 91%, tizennégy koronánál többet 0.05% kapott. Ilyenek a viszonyok a bőrgyárakban, a len-, kender-, pamut-és jutafonó-szövőiparban, a kékfestő-gyárakban, a malmokban és czukorgyárakban. Legtöbb nő a dohánygyárakban dolgozik. Ahol száz férfi van, ott ezerhétszáz a nő : ilyen az arány. Tiz koronánál kevesebb munkabért kapott az összes dohánygyári munkásnők közül 11.467 (70.73 száza-lék.) Husz-harmincz koronát kapott mindössze 7 nő (0.04%.)

Nagyon sok nő van még a nyomdákban is. Ezekben van aránylag legjobb dolguk : 51.9 perczentjük keresett tiz koronánál kevesebbet heten-kint.

Aránylag tűrhető sorsuk van még a szabónőknek, a virágkészitő-, a fűző- és kalaposműhelyekben alkalmazott nőknek.

Harcz a jövőért.

A női munkásság keresetéről szólva, beszélnünk kell a szervezkedése módjáról is. A sokat emlegetett nőkérdés ma már elsősorban akörül forog, hogy a nőmunkások bére megfelelő legyen a munka értékének. Hogy a nők választók és választhatók legyenek, hogy bejussanak az Akadémiába stb., — azt tíz-húsz év múlva is el lehet intézni. Ez nem olyan sürgős, mint az, hogy a női munkát — egyenlő minőség mellett — ne fizessék ezentúl 30 vagy 50 százalékkal olcsóbban.

Hogy ezt elérjék, arra persze a nők is a szervezkedésben, a jövőért való harczban találják meg a leginkább czélravezető utat-módot. Ma már több nőegyesület van Budapesten, a melynek a kereset- vagy legalább helyzetjavitás egyik czélja. Ilyen a Nőtisztviselők Országos Egyesülete, a Feministák Egyesülete, a Mártha Egyesület, a Női Munkát Értékesítő Klotild Egyesület stb.

De mindezek nagyon keveset értek el eddig. Hasonlíthatatlanul különb eredménnyel működnek a munkás-szervezetek, amely sztrájk szervezésétől sem riadnak vissza. Ezeknek tagjai mind szoczialisták. És a főnökök tábora mind gyakrabban kénytelen konstatálni, hogy a szocziáldemokrata párt veszedelmes komolysággal foglalkozik a nőkérdéssel.

Az ipari, gyári munkásnők nagyon sokat javitottak helyzetükön a legutóbbi években s a SZÍVÓS szervezkedés révén egy deczennium után bizonyára óriási, jótékony változásokat észlelhetünk majd a kereseti viszonyaikban. Kevésbé remélhetik ezt az «intelligens munkásnők», akiknek egységes szervezését nagyon sokféle körülmény akadályozza. 

(Tolnai Világlapja, 1907. április-június (7. évfolyam, 15–26. szám)1907-06-02 / 23. szám)